A másik ember vallomásának vagy történetének megítélésekor több gyakori hibát is érdemes elkerülni.
Ne vádoljunk bizonyíték nélkül.
Egy bizonytalan válasz vagy egy kisebb ellentmondás még nem jelenti azt, hogy valaki szándékosan hazudik.
Ne szakítsuk félbe folyamatosan a másikat.
Ha valakit állandóan megszakítanak, nehezebben tudja összefüggően elmondani a történetét. Ez önmagában is bizonytalanságot kelthet.
Ne hagyatkozzunk állítólagos univerzális hazugságjelekre.
Az olyan jelek, mint a szemkontaktus kerülése, a nyugtalanság, a gesztikuláció megváltozása vagy az idegesség önmagukban nem bizonyítják, hogy valaki hazudik.
Egy félénk vagy stresszes ember akkor is tűnhet idegesnek, amikor teljesen igazat mond.
Miért nem működik egyetlen „hazugságteszt” mindenkinél?
Nincs olyan egyszerű módszer, amellyel minden esetben, százszázalékos bizonyossággal meg lehetne állapítani, hogy valaki hazudik.
A reakciók személyenként nagyon különbözőek lehetnek.
Egy tapasztalatlan vagy szorongó ember például rendkívül idegesnek tűnhet akkor is, ha igazat mond. Másvalaki pedig nyugodtan, magabiztosan és meggyőzően adhat elő egy teljesen kitalált történetet.
Éppen ezért veszélyes lehet kizárólag a testbeszédre vagy az első benyomásra támaszkodni.
A legfontosabb a történet hosszú távú következetessége
Ha valóban szeretnénk megítélni egy történet hitelességét, érdemes inkább a részletek összefüggéseire és az ellenőrizhető tényekre koncentrálni.
Ahelyett, hogy azt kérdeznénk:
„Idegesnek tűnik-e?”
hasznosabb lehet azt vizsgálni:
„Összhangban vannak-e az elmondottak az ismert tényekkel?”
Ez a különbség nagyon fontos.
A testbeszéd, a hangszín vagy a szemkontaktus változása számos okból bekövetkezhet. Az egymással össze nem egyeztethető állítások, a folyamatosan változó történet és az ellenőrizhető tényekkel való ellentmondások viszont már sokkal fontosabb szempontot jelenthetnek.
A két kérdés tehát valóban leleplezhet egy hazugságot?
Bizonyos esetekben két jól megválasztott kérdés valóban felszínre hozhat egy történet gyenge pontjait. A részletes eseményrekonstrukció és az esemény előzményeire, illetve következményeire vonatkozó kérdések növelhetik a válaszadó mentális terhelését.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy két kérdéssel biztosan le lehet leplezni egy hazug embert.
A módszer legfeljebb arra alkalmas, hogy olyan részletekre hívja fel a figyelmet, amelyek további tisztázást igényelnek.
Összegzés
A „hazugság leleplezéséhez elég két kérdés” jól hangzó állítás, de nem tekinthető tudományosan bizonyított, univerzális módszernek. Ráadásul arra sincs megbízható bizonyíték, hogy az idézet Albert Einsteintől származna.
A mögötte álló gondolat azonban érdekes: a részletes és következetes kérdezés növelheti a mentális terhelést, és bizonyos esetekben felszínre hozhatja a történetben rejlő ellentmondásokat.
A legfontosabb mégis az, hogy ne egyetlen gesztusból, arckifejezésből vagy bizonytalan válaszból próbáljuk megállapítani, hogy valaki hazudik-e.
A megbízhatóbb megközelítés a türelmes meghallgatás, a történet különböző részeinek összehasonlítása, az ismétlődő ellentmondások keresése és – amikor lehetséges – az állítások ellenőrizhető tényekkel való összevetése.
Végső soron nem az számít, hogy valaki idegesnek vagy magabiztosnak tűnik-e, hanem az, hogy a története következetes, logikus és a rendelkezésre álló bizonyítékokkal összeegyeztethető-e.
